Közös történetünket Áron szemszögéből olvashatod, amelynek előzményei 2017 teléig nyúlnak vissza.
Ekkortájt érlelődött bennem egy gondolat, hogy mint fiatal egyetemet végzett marketinges, nem szeretnék többé multinacionális cég alkalmazottja lenni. Sosem éreztem motivációt arra, hogy más szekerét tolhassam, az én teljesítményemmel más emberek sikeréért dolgozhassak.
A saját utamat akartam építeni, a saját munkám gyümölcsét szerettem volna enni. Elhatároztam, hogy szeretnék magamnak egy honlapot, ahol saját magamat mutathatom be, mint szabadúszó marketinges. Kapcsolatokat építettem, szakmailag fejlesztettem magam. Megismertem több fejlesztőt is, akikkel akkoriban a honlapomat szerettem volna elkészíttetni. Kaptam ajánlatokat is szép számmal, egy csapattal pedig meg is indult a közös munka a saját honlapom létrehozása végett. A hosszas egyeztetések után,
a munka kudarcba fulladt, tekintve, hogy egyedi fejlesztésű honlapot kaptam volna, az ár is e szerint alakult.

Végül ezzel a csapattal megszakadt a kapcsolatom, és további honlapkészítőket megismerve, azt vettem észre, hogy a piac nagy általánosságban kétfelé bontható:
Hogy ez miért is fontos? Ha tovább olvasol megérted a választ. 🙂
Az egyik fele a drága programozók, és szakemberek, akik főleg egyedi megoldásokkal készítenek honlapokat, többnyire sok százezres vagy milliós költségkeretből.
A másik fele pedig azok a vállalkozók, akik kevesebb szakmai tudással rendelkeznek a programozás területén, viszont megtanultak használni egy Content Manager rendszert (ilyen a WordsPress vagy a Joomla) és viszonylag olcsón készítenek benne sablonos honlapokat.
2018. áprilisában megismertem Istvánt egy tanácsadás keretében, ahol az akkori cégének segítettünk márkaépítési kérdésekben. Ekkor mondta el István, hogy hamarosan elhagyja az akkori cégét, és
saját lábára állva szeretne vállalkozni. István IT-s pozícióban dolgozott akkoriban, és remekül értett a fejlesztéshez, láttam munkáit, és elindított bennem egy gondolatot.
A tanácsadás után elhatároztam, hogy megkeresem Istvánt, abban a reményben, hogy, tudásunkat összerakva nagyobb hatékonysággal tudnánk önállóan vállalkozást indítani. Ő is vállalkozni szeretett volna, én is. Ő értett a fejlesztéshez, én értettem az online marketinghez.

István így emlékszik vissza a kezdeti időszakra:
A Gold Caffé Kft-nek dolgoztam mint IT mindenes. A “csináld meg a nyomtatót” és a “kéne egy weboldal” között minden informatikai feladatot nekem kellett megoldani. Jó érzés volt egy KKV-nak dolgozni, látni, hogy mivel küzdhet egy ilyen cég nap mint nap, milyen problémákkal szembesülnek és milyen célokat tűznek ki. Viszont 2017 végén már tudtam, hogy a munkám egy idő után el fog fogyni a cégnél és szerettem volna egyedül talpra állni IT tudásommal.
Egyik nap az akkori főnökömmel beszéltünk a márkaépítésről és megkért, hogy nézzek ki egy céget, aki tudna ebben segíteni. Mivel már egy ideje követője voltam a Brandbirds-nek és láttam, hogy érdekes, illetve hasznos tartalmakat osztanak meg Facebookon, ezért rájuk esett a választás. A tanácsadás napján ismertem meg Áront, aki Mészáros Robival érkezett és egy szép kerek ötletelés, tanácsadás lett belőle. Talán egy-kettő mondatom volt, ami arra utalt, hogy nem leszek sokáig már a cégnél, szeretnék egyedül vállalkozni, és körülbelül 1 hétre rá Áron megkeresett Facebookon, hogy találkozzunk.
Áronnal való megismerkedésem egy kellemes csalódás volt mivel én nem nagyon szeretem a marketing bullshit-et, de rajta láttam, hogy nem szokványos marketinges képességekkel bír. Nagyon jó kapcsolati rendszere volt már így fiatalon, és annak ellenére, hogy nem dolgozott KKV-nak, pontosan tudja, hogy mire van szükségük. Mivel nekem nincsenek tárgyaló készségeim, se kapcsolati tőkém, így Áron nagyon jól kiegészít engem illetve én is őt.
Itt kezdetét vette közös munkánk, majd elkezdtünk közösen agyalni, ötletelni, hogy a szaktudásunkkal és tapasztalatainkkal, hogy tudnánk a KKV-k munkáját segíteni, problémáit megoldani.
Gelencsér István

Istvánnal szerettünk volna egy arany középutat létrehozni, ahol szakmai fejlesztői tudással nem egyedi milliós honlapokat, hanem CMS-ben készült komplex honlapokat készítünk az ügyfelekre szabva, marketing, UX és optimalizációs elveket szem előtt tartva. Az a célunk, hogy olyan komplex segítséget tudjunk adni az ügyfélnek, ami nem merül ki abban, hogy az ügyfél igényét szó nélkül elkészítjük – még akkor is, ha látjuk, hogy az elképzelése nem működőképes – hanem javaslatokkal, ötletekkel és megoldásokkal támogatjuk azt, hogy partnerünk sikeres tudjon lenni az online térben.
A közös munkát és építkezést 2018 májusában kezdtük ki-ki a saját lakásából dolgozva, hatékonyságunkat és ügyfeleink elégedettségét mutatva ma pedig már a
II. kerületi irodánkban fogadjuk ügyfeleinket.